1969. november 23.: Fred Hampton utolsó beszéde

Ezen a napon, 1969. november 23-án a Fekete Párducok (Black Panthers) vezetője, Fred Hampton beszédet tartott a Nők Nemzetközi Ligája a Békéért és a Szabadságért (Women’s International League for Peace and Freedom, WILPF) által szervezett rendezvényen az Illinois-i Egyetemen.

A hallgatóság soraiban volt Luis Kutner ügyvéd, aki a The New York Times cikke szerint az Amnesty International társalapítója volt. Hampton nem tudta, hogy Kutner az FBI besúgója volt, és a rendezvényről azt jelentette kapcsolattartójának, hogy Hampton „tombolt és őrjöngött”; azt állította, hogy Nixon elnök „a »kapitalista intézményrendszer« tagja”, és kijelentette: „Nixonnak meg kell halnia”. Kutner azt állította, hogy azért mondta ezt az FBI-nak, mert Hampton „esetleg szövetségi törvényt sértett”. Néhány nappal később az FBI bedrogozta és álmában megölette a mindössze huszonegy éves Hamptont.

Bár hosszú éveken át más médiaorgánumok, egyebek között a Times és a Chicago Tribune is az Amnesty International társalapítójaként említették Kutnert, 2020-ban az Amnesty közleményt adott ki, amelyben tagadta ezt – azonban elismerte, hogy Kutner jelen volt a szervezet megalapításánál, és az 1960-as években tagja volt a tanácsadó testületnek.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Források:
Chicago FBI DOJ memo: NW 55176 DocId: 32989646, United States Department of Justice, 1969. december 4., 191;
Wolfgang Saxon, „Luis Kutner, Lawyer Who Fought for Human Rights, Is Dead at 84”, The New York Times, 1993. március 4.
„Amnesty International USA Statement on Luis Kutner”, Amnesty International, 2020. augusztus 13.

Kiemelt kép: Fred Hampton (Rendelkezésünkre bocsátotta a Working Class History)