1871. december 16.: Bíróság elé állítják Louise Michelt

Ezen a napon, 1871. december 16-án, fél évvel a párizsi kommün leverése után – amelynek során 72 napon át munkások és katonák irányították a várost – bíróság elé állították Louise Michel tanárt és forradalmárt. Michelt egyebek mellett a kormány megdöntésének kísérletével, a polgárok fegyverkezésre való buzdításával, valamint fegyverek birtoklásával és használatával vádolták. Új-Kaledóniába száműzték,  majd 1880-ban kegyelmet kapott és visszatért Párizsba, ahol az ünneplő tömeg nemzeti hősként fogadta.

Miután 1888-ban Pierre Lucas fanatikus katolikus merényletet kísérelt meg ellene, Michel maga szólalt fel támadója védelmében a tárgyaláson: a férfit a gonosz társadalom vezette félre – hangoztatta. A vádlottat felmentették.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Források:
Jayacintha Danaswamy, „Michel, Louise, 1830–1905”, Workers Solidarity Movement;
„Louise Michel Biography”, International Institute of Social History.

Kiemelt kép: Louise Michel (Rendelkezésünkre bocsátotta a Working Class History)