Ezen a napon, 1958. április 17-én nyílt meg a brüsszeli világkiállítás, és benne egy „emberi állatkert”, amely fekete férfiakat, nőket és gyermekeket tett közszemlére, az akkor még belga gyarmati sorban lévő Kongóban uralkodó állítólagos „őshonos körülményeik között”.

A kiállításon bemutatott embereket a fehér nézők szidalmazták és gúnyolták: pénzt és banánt dobáltak át a bambuszkerítésen, hogy megpróbáljanak reakciókat kiváltani. Egy belga újságíró beszámolója szerint egy alkalommal egy fehér nő egy fél csokoládészeletet dobott át a kerítésen egy kongói fiúnak, akik azonnal visszadobta „nemes megvetéssel, anélkül, hogy felnézett volna”.

A kiállított kongói embereket, valamint a kiállításon alkalmazott kongói munkásokat egy elszigetelt épület zsúfolt helyiségeiben szállásolták el. A látogatók fogadását és a szálláshely elhagyását erősen korlátozták.

A kiállítást széles körben méltatták akkoriban Belgiumban, még a Le Peuple nevű szocialista újság is kijelentette: annak „története… teljes összhangban van a történelmi igazsággal”, és bemutatja, hogyan vitték át a kongói embereket „az őskor éjszakájából a civilizáció fényébe”. A hatóságok tervei szerint a kiállítás októberig tartott volna, azonban júliusban kénytelenek voltak a kongói lakosokat hazavinni, mivel nem tűrték tovább az embertelen bánásmódot.

Sok országban üzemeltettek rasszista emberi állatkerteket, egyebek között az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Norvégiában (valamint Magyarországon is, az 1896-os világkiállítás alkalmával – a fordító). A legutolsó, amelyről tudomásunk van, Franciaországban üzemelt 1994-ben.

A belga gyarmatosítás során Kongóban becslések szerint 8–15 millió embert öltek meg.

Forrás: Jules Marchal, Lord Leverhulme’s Ghosts: Colonial Exploitation in the Congo, Verso (Reprint kiadás, 2017).