1990. május 24.: Merénylet Judi Bari ellen

Áprilisban könyv formájában is megjelenik A munkásosztály története, Piróth Attila fordításában, a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce közös kiadásában.

Támogasd a MOT-ot a könyv előrendelésével!

Könyvbemutató április 23-án a Gólyában.

Ezen a napon, 1990. május 24-én merénylők robbantották fel Judi Bari forradalmi építőipari munkás és környezetvédő autóját, súlyosan megsebesítve Barit és könnyebb sérülést okozva kollégájának, Darryl Cherney-nek. Bari és Cherney az ősi kaliforniai mamutfenyőerdők fakitermelő vállalatoktól való védelméért kampányoltak. Több halálos fenyegetést is kaptak, és korábban egy rönkszállító teherautó is belerohant az autójukba.

Annak ellenére, hogy egyértelműen gyilkossági kísérlet történt ellenük, a helyszínre érkező FBI-ügynökök azonnal megpróbálták rájuk kenni a merényletkísérletet.

Bari a támadás után állandó fájdalmak között élt, majd 1997-ben mellrákban halt meg. Évekkel később a családja és Cherney polgárjogi pert nyert az FBI ellen a hamis vád miatt, és a bíróság 4,4 millió dolláros kártérítést ítélt meg nekik.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Források:

Ben Rosenfeld, „Federal Court Orders FBI To Turn Over Evidence for Independent Forensic Analysis in 1990 Judi Bari Car Bombing Case”, Industrial Workers of the World, 2012. április 2., https://bit.ly/3ZPjyKS;
„Judi Bari 1949–1997”, Industrial Workers of the World, https://www.iww.org/history/biography/JudiBari/1.

Kiemelt kép: Judi Bari autója a robbanás után (Rendelkezésünkre bocsátotta a Working Class History)