A rendőrök megpróbálták megvédeni a nácikat, azonban a helyi lakosokból – köztük Holokauszt-túlélőkből – álló több mint 500 fős tömeget nem tudták feltartóztatni.
Lionel Oscar Lukin bíró elrendelte, hogy a faipari munkások munkaideje heti negyvennégy óráról negyvennyolcra emelkedjen, bérük pedig csökkenjen. A munkások kollektíven megtagadták a heti négy pluszórát.
A Victoria állambaeli ápolók megszavazták, hogy másnap határozatlan idejű sztrájkba kezdenek a bércsökkentések ellen. Tiltakozásuk sikeres volt.
Billy Hughes munkáspárti miniszterelnök, a vereségért a Világ Ipari Munkásai szakszervezetet hibáztatta, ezért a szervezetet betiltotta, sok tagját és aktivistáját pedig letartóztatta.
A fehér munkásokkal egyenlő bért követelő őslakosok kilenc teljes éven át nem álltak munkába, és végül eredeti követeléseiknél többet sikerült elérniük.
Két héttel később már 130 ezren sztrájkoltak, a dokkmunkások feleségei pedig lakbérsztrájkot szerveztek a munkabeszüntetés idejére.
Az USA egyik első, több rasszt átfogó szakszervezeteként az IWW azt szorgalmazta, hogy az összes munkás egyetlen nagy szakszervezetben egyesüljön, és úgy vegye át a társadalom ellenőrzését.
A sztrájkolókat a közösség a pénzadományokon kívül is sokféleképpen segítette: orvosok ingyenes klinikát nyitottak a sztrájkolók családjainak, az üvegesek pedig megtagadták a zavargások során betört ablakok kijavítását.
A sztrájk megtörésére érkező, szakszervezeten kívüli munkásokat szállító Mareeba gőzhajót hatszáz sztrájkoló dokkmunkás rohanta meg.
A béremelésért és a személyzet/beteg arány javításáért indított munkalassító tiltakozás végül teljes sztrájkká nőtt.