A fekete és nem fekete munkások eltérő bére miatt indított munkabeszüntetést a kormány illegálisnak nyilvánította a sztrájkot, de a munkaerő háromnegyede még így is részt vett benne.
A mexikói Rio Blancóban a hadsereg kétszáz munkást megölve vetett véget a jobb körülményekért sztrájkoló textilmunkások lázadásának.
Miután a január 7-én indított sztrájkok egész Buenos Aires-re átterjedtek és zavargások törtek ki, a rendőrség és a katonaság harcba vonult a munkások ellen, a jobboldali csőcselék pedig pogromot indított.
A béremelésért és a személyzet/beteg arány javításáért indított munkalassító tiltakozás végül teljes sztrájkká nőtt.
Szerzeződésükkel elérték a garantált műszakokat, a béremelést, az egyirányú tükrök eltávolítását, a rasszista időbeosztás eltörlését, valamint védelmet biztosítottak az önkényes fegyelmezés és elbocsátás ellen.
Először az African Wharfage Company dolgozói léptek sztrájkba, majd a brit gyarmati hatóságok által alkalmazott megfélemlítés nyomán sok munkás melléjük állt.
Az alacsony bérek és a hosszú munkaidő ellen tiltakozó – többségükben nő és gyermek – munkásoknak sikerült kiharcolniuk a legfeljebb 60 órás munkahetet.
Több tízezer gyári munkás csatlakozott a sztrájkhoz, és ennek nyomán az ipar leállt. A kormány statáriumot hirdetett, de nem sikerült megtörnie a munkásokat.
A résztvevők annak a 152 afrikai önkormányzati munkásnak a bebörtönzése ellen tiltakoztak, akik a napi egyshillinges béremelésért léptek korábban sztrájkba.
A sztrájk szervezője, a Világ Ipari Munkásainak 8. helyi szervezete az első világháború idején az USA rassz és etnikum tekintetében leginkább integrált helyi szakszervezete volt.