A lakosság szegregálására szolgáló belső útlevelek rasszista rendszere elleni kampány három hónapon át tartott, és 700 afrikai embert letartóztatása nyomán sikertelenül zárult.
Március végére közel százezer, túlnyomórészt fekete afrikai munkás – vagyis a durbani fekete afrikai munkaerő mintegy fele – csatlakozott a Coronation tégla- és csempegyár munkásai által indított sztrájkhoz.
A város kétezer fekete lakóját tartóztatták le, mert nem fizették ki a lakbérüket. A letartóztatottak a valóságnak megfelelően azzal védekeztek, hogy azért nem tudták kifizetni a lakbért, mert a bérleti iroda leégett.
Mintegy kétezer bányász vonult fel, nők és gyermekek kíséretében, és tiltakozott a korábban szerződéses szolgaként dolgozókra kivetett új adó ellen.
Az afrikai és fehér radikálisok tanulócsoportjai által megalakított Afrika Ipari Munkásai (Industrial Workers of Africa, IWA) jelaszava így hangzott: Sifuna Zonke! (Mindent akarunk!).
A dél-afrikai rendőrség a Lonmin brit platinavállalat által működtetett Marikana bánya harmincnégy bányászát mészárolta le, miután azok fizetésemelést követelve vadsztrájkot indítottak.
A tüntetők a belső útlevelek rendszere ellen tiltakoztak, amely a fekete és indiai emberek szabad mozgását korlátozta az apartheid idején. A tiltakozás az egész országra kiterjedő, két éven át tartó polgári engedetlenségi hullámot indított el.
Mary Manning, áruházi dolgozó megtagadta, hogy egy vásárló Dél-Afrikából származó gyümölcsét beüsse a pénztárgépbe, mivel szakszervezete, korábban megszavazta, hogy nem dolgozik dél-afrikai árukkal.
Hetvenezer építőipari dolgozó szüntette be a munkát bő egy héttel korábban, és hirdetett határozatlan idejű sztrájkot, 13 százalékos béremelést követelve. Végül 12 százalékban állapodtak meg.
Az USA egyik első, több rasszt átfogó szakszervezeteként az IWW azt szorgalmazta, hogy az összes munkás egyetlen nagy szakszervezetben egyesüljön, és úgy vegye át a társadalom ellenőrzését.