Amikor a londoni East India Docks munkásai felfedezték, hogy az SS Jolly George hajót az orosz forradalom elleni harcra szánt lőszerekkel rakták meg, megtagadták a berakodás folytatását. Tiltakozásuk célt ért.
1928 májusában tizenegy sztrájkoló munkást öltek az argentínai Rosarióban. Ennek ellenére a sztrájkok és a tüntetések folytatódtak a városban, és az elkövetkező év folyamán egyre nagyobb méreteket öltöttek.
Ramsay MacDonald munkáspárti miniszterelnök a szükségállapotról szóló törvényre hivatkozva teljes erővel lesújtott a sztrájkolókra – de a munkások kitartottak.
Bár Churchillt nemzeti hősként szokás ábrázolni, hevesen rasszista volt, támogatta a mérges gáz használatát civilek ellen, katonákat vetett be a sztrájkoló munkások ellen, és szerepe volt az 1943-as bengáli éhínségben.
A sztrájk megtörésére érkező, szakszervezeten kívüli munkásokat szállító Mareeba gőzhajót hatszáz sztrájkoló dokkmunkás rohanta meg.
A franciaországi dokkmunkások lezárták Marseille, Sète, Nizza, Port-de-Bouc, Port-Saint-Louis, Port-Vendres és Toulon kikötőit, hogy megakadályozzák az Indokínába szánt rakományok elindítását.
Nyolcezer – többségében Oroszországból érkezett zsidó bevándorló – munkás sztrájkbizottságot választott, és beszüntette a munkát.
Több száz felfegyverzett rendőr és lovasrendőr támadt a munkahelyükről kizárt vancouveri dokkmunkások és támogatóik mintegy ezer fős tömegére.
A sztrájk szervezője, a Világ Ipari Munkásainak 8. helyi szervezete az első világháború idején az USA rassz és etnikum tekintetében leginkább integrált helyi szakszervezete volt.
Az 1917 óta tomboló súlyos élelmiszerhiány miatt a dokkmunkások megtagadták az Angliába szánt élelmiszerek berakodását.