„Való igaz, hogy a daruk dolgoztak, és az áruk a dokkokból a hajókra kerültek, de minden olyan komótosan haladt, hogy az egész lélektelenül végzett munkának tűnt” – írta a munkalassításról a Telegraph tudósítója.
A sztrájkolók – akiknek mintegy fele afrikai amerikai volt – csatlakoztak a Világ Ipari Munkásai szakszervezethez. Ez lett az egyik első példa a több rasszt átfogó, hatékony szakszervezeti mozgalomra az Egyesült Államokban.
A rendőrség az alkalmi munkaerő-felvételi módszerek ellen tiltakozó kikötőmunkásokra támadt, és három embert megölt, 115-öt pedig kórházba juttatott.
A kormány a munkáltatókat támogatta: szükségállapoti jogszabályokat vezettek be, kivezényelték a hadsereget és a haditengerészetet, hogy a katonák sztrájktörőkként dolgozzanak.
A romló életkörülmények miatti munkászavargások közepette a kikötőmunkásoknak sikerült béremelést és rövidebb munkahetet kiharcolniuk, ami országos sztrájkhullámot robbantott ki.
„Bármennyire rövid életű volt is az ír bolsevizmus e kitörése, felettébb fenyegető volt. Az Ír Munkáspártot ma áthatja a rendezett társadalom minden elve és egyezménye elleni lázadás szelleme” – írta a kikötőmunkások által felállított munkástanácsról a korabeli sajtó.