Néhány nappal a razzia után az intézet hatalmas könyvtárát az utcán égették el, miközben Joseph Goebbels propagandaminiszter beszédet mondott. A nácik ezt követően fokozták az LMBT+ emberek üldözését.
A tábort felszabadító amerikai erők köztörvényes bűnözőkként kezelték a meleg és biszexuális férfiakat, valamint a transz nőket, így ők továbbra is rabok maradtak. Az LMBT+ embereket nem ismerték el a holokauszt áldozataiként, és legtöbbjük soha semmiféle kártérítést nem kapott.
Amikor a San Franciscó-i leszbikus bár dolgozói azt mondták, hogy hívják a rendőrséget, támadóik azt felelték: „Mi vagyunk a zsaruk, és azt csinálunk, ami jólesik.”
Néhány hónappal később a rendőrség a Társaság az Emberi Jogokért több vezető tagját letartóztatotta, és a csoport megszűnt.
A harminc–negyven LMBT+ aktivista a homoszexualitás mentális betegségként való besorolása ellen tiltakozott. Fellépésükkel elérték, hogy a hivatal megszüntesse a besorolást.
„Én egész életemben mindig azoknak a pártján fogok állni, akiknek semmijük sincs, és akiktől még e semminek a nyugalmát is megtagadják” – hangoztatta a meleg szocialista költő.
A cikk szerint „egyértelmű bizonyítékot találtak a homoszexualitás genetikai kapcsolatára”, így „hamarosan lehetségessé válhat annak előrejelzése, hogy a baba meleg lesz-e, és az anya számára felkínálható lesz az abortusz opciója”.
A rendőrség által folyamatosan zaklatott fekete transz aktivista és szexmunkás halálát Johnson súlyos fejsérülése ellenére a rendőrség öngyilkosságnak minősítette. Ügyét csak 2012-ben nyitották újra.
A lázadás akkor kezdődött, amikor a New York-i rendőrség a melegbárok bezárását célzó politikájának részeként razziát tartott a jelentős részben szegény és munkásosztálybeli LMBT+ vendégkörrel rendelkező Stonewall Innben.
A Washington DC-beli, szegregáltan működő Thomson étteremben tartott ülősztrájk olyan bevételkiesést okozott, hogy az étterem áttért az afrikai amerikai ügyfelek kiszolgálására – ám az ülősztrájkok beszüntetése után ezt ismét megtagadta.