250 ezren léptek sztrájkba, és követelték egyebek mellett a női választójogot. A kormány másnap 95 ezer katonát vezényelt ki a sztrájk leverésére. A nők csak 1971-ben kaptak választójogot.
Nyolcezer – többségében Oroszországból érkezett zsidó bevándorló – munkás sztrájkbizottságot választott, és beszüntette a munkát.
Az alacsony bérek és a hosszú munkaidő ellen tiltakozó – többségükben nő és gyermek – munkásoknak sikerült kiharcolniuk a legfeljebb 60 órás munkahetet.
Miután nem sikerült megtörni a sztrájkot, a kormány júliusban kényszerítette a munkáltatókat, hogy teljesítsék a munkások követeléseit.
A „8 óra munka, 8 óra szórakozás, 8 óra pihenés” feliratú transzparenssel vonuló, szervezett munkások elérték céljukat.
A rendőri erőszak ellenére a munkások kitartottak, és 18 hetes sztrájkkal kiharcolták a 10 százalékos béremelést és a negyvenórás, ötnapos munkahetet.
A sztrájkoló nők egyebek között a férfiakéval egyenlő bérezést követeltek és a vezetők általi szexuális zaklatások felszámolását. A gyár legtöbb férfi dolgozója semmibe vette a sztrájkőrséget.
Az áprilisig tartó sztrájk résztvevői nyolcórás munkanapot, béremelést, a szakszervezetek elismerését, a túlórákért extra fizetséget és szabadságot követeltek.
Callaóban teljesen leállt az ipari termelés, miután a gázipari munkások, a textilipari munkások, a nyomdászok, a pékek és más, szakszervezetek által megszervezett munkások sztrájkba léptek.
A romló életkörülmények miatti munkászavargások közepette a kikötőmunkásoknak sikerült béremelést és rövidebb munkahetet kiharcolniuk, ami országos sztrájkhullámot robbantott ki.