A Luzerne megyei seriff szervezte rendőrkülönítmény Lattimer közelében 19 fegyvertelen, sztrájkoló szénbányászt és bányamunkást megölt, 36-ot pedig megsebesített, miután nem voltak hajlandók szétoszlani.
Ezernégyszáz nő és lány szüntette be a munkát, szolidárisan kiállva az egyik dolgozó mellett, akit azért bocsátottak el, mert bírálta az üzemben uralkodó szörnyű körülményeket.
A sztrájkolókat a közösség a pénzadományokon kívül is sokféleképpen segítette: orvosok ingyenes klinikát nyitottak a sztrájkolók családjainak, az üvegesek pedig megtagadták a zavargások során betört ablakok kijavítását.
A drumhelleri bányavállalatok elutasították a tárgyalásokat, és hazatérő háborús veteránokat fogadtak fel, hogy terrorizálják a munkásokat, a szervezőket pedig verjék és kínozzák meg. A rendőrség szemet hunyt efölött.
Egy szénpor okozta robbanás következtében 1060 munkás vesztette életét. A katasztrófát követő bányászsztrájkot a hadsereg törte le.
A sztrájkoló bányászok a kifizetetlen bónuszok, a rasszizmus, valamint a külföldi tulajdonú gyémántbányában uralkodó rossz munkaviszonyok miatt tiltakoztak.
Először az African Wharfage Company dolgozói léptek sztrájkba, majd a brit gyarmati hatóságok által alkalmazott megfélemlítés nyomán sok munkás melléjük állt.
A dolgozók a személyzet alacsony létszáma, az egyéni védőfelszerelés hiánya és a veszélyességi pótlék elmaradása ellen tiltakoztak a globális Covid-19 járvány közepette.
Tizenöt hajó tengerészei magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket követelve csatlakoztak a Portsmouth melletti Spitheadben két héttel korábban kezdődött zendüléshez.
„[H]a 20 dollárról 30-ra akarod emelni egy munka fizetségét… egy tucat lány jelentkezzen telefonon a hirdetésre, és kérjen 30 dollárt – akkor is, ha nem is akarnak dolgozni.”