A következő hónapban sztrájkhullám söpört végig Franciaországon: kétmillió munkás tizenkétezer sztrájkban és üzemfoglalásban vett részt, rákényszertíve a kormányt követeléseik elfogadására.
A sztrájkhullámot a magas megélhetési költségek ellen tiltakozó háziasszonyok tüntetése indította el, akik sztrájkba hívták a – túlnyomórészt nő – textilmunkásokat.
A kétszázezer bányász munkabeszüntetéssel támogatta a felügyelő alkalmazottak kollektív tárgyalásokra vonatkozó követelését.
A brit csapatok és a Karib-térség más részeiről érkező gyarmati rendőrök több tiltakozót megöltek, de a munkásoknak végül sikerült 50%-os béremelést kiharcolniuk.
Március végére közel százezer, túlnyomórészt fekete afrikai munkás – vagyis a durbani fekete afrikai munkaerő mintegy fele – csatlakozott a Coronation tégla- és csempegyár munkásai által indított sztrájkhoz.
A diáktüntetésekkel és munkássztrájkokkal induló, tömeges felkelés szélesebb körű demokratikus szabadságjogokat követelő tiltakozássá szélesedett ki, amely végül megdöntötte a katonai diktatúrát.