1936. december 30.: Ülősztrájk a General Motors flinti gyárában

Ezen a napon, 1936. december 30-án a General Motors flinti gyárában ötven munkás kezdett vad ülősztrájkba, hogy tiltakozzon három ellenőr erőszakos áthelyezése ellen, miután az ellenőrök nem voltak hajlandók eleget tenni a vezetőség felszólításának, hogy lépjenek ki a szakszervezetből.

Amikor a munkások észrevették, hogy a vezetőség előkészületeket tesz a termelés áthelyezésére máshová, a – többségükben szakszervezeten kívüli – dolgozók elfoglalták az üzemet, majd dacolva a bírósági végzésekkel, valamint az őrök és rendőrök erőszakos támadásaival, egészen februárig kitartottak. A vállalat ekkor meghátrált: elismerte a szakszervezetet, és alapvetően megváltoztatta a munkások és főnökök közti erőviszonyokat.

A munkások militáns fellépése és a fekete munkások – köztük Roscoe Van Zandt és J.D. Dotson – részvétele ellenére a munkahely szigorú szegregációja az Egyesült Autóipari Munkások (United Auto Workers, UAW) szakszervezetével kötött szerződés nyomán is fennmaradt.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Források:
Jeremy Brecher, „The Flint Sit-down Strike, 1936–1937”, libcom.org;
„Sit-down Strike Begins in Flint”, History.com, frissítve 2020. december 21-én;
„Subject Focus: Remembering the Flint Sit-down”, Walter P. Reuther Library, 2010. december 17.;
Martha Grevatt, „Strategic Roles of Black Workers, Women in Flint Sit-down Strike”, Workers World, 2007. március 10.

Kiemelt kép: A sztrájkolók zenekara az elfoglalt üzemben (Rendelkezésünkre bocsátotta a Working Class History)