1964. január 12.: Kitör a zanzibári forradalom

Ezen a napon, 1964. január 12-én tört ki a zanzibári forradalom, amikor a fekete afrikai többség megbuktatta az uralkodó szultánt. A lázadás kétszáz évnyi, gyakran rasszista arab uralomnak vetett véget – amely akkor is fennmaradt, sőt még erősödött is, amikor a sziget brit megszállás alá került (1890–1963). Etnikai megtorlások indultak az arab és dél-ázsiai civilek ellen; ezek során több száz, talán több ezer embert öltek meg, annak ellenére, hogy a brit csapatok a közelben tartózkodtak. A brit katonai erőket csak akkor vetették volna be, ha baloldali hatalomátvételre került volna sor, ami nem következett be.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Források:
Don Petterson, Revolution in Zanzibar: An American’s Cold War Tale (New York: Basic Books, 2009);
Ian Speller, „An African Cuba? Britain and the Zanzibar Revolution, 1964”, Journal of Imperial and Commonwealth History 35, no. 2 (2007): 1–35;
Timothy Parsons, The 1964 Army Mutinies and the Making of Modern East Africa (Santa Barbara, CA: Praeger Publishers, 2003), 107–10.

Kiemelt kép: John Gideon Okello (középen az első sorban) és szabadságharcosai (Rendelkezésünkre bocsátotta a Working Class History)