1916. április 13.: Korlátozzák a szabad gyülekezés jogát Glasgowban

2024 áprilisában könyv formájában is megjelent A munkásosztály története, Piróth Attila fordításában, a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce közös kiadásában.
A könyv a terjesztő, a Budapesti Teleki Téka oldalán közvetlenül megvásárolható.

Ezen a napon, 1916. április 13-án a glasgow-i városi tanács – akkori nevén Glasgow Corporation – a szabad gyülekezés jogát korlátozó új rendeletet fogadott el. Az 1922-ben hatályba lépett törvény megakadályozta a munkásosztály és a radikálisok gyűléseit a Glasgow Green parkban, emiatt a szólásszabadságért folytatott küzdelem bontakozott ki. A következő évtized folyamán a törvénnyel dacolva tiltakozásokat szerveztek és gyűléseket tartottak; a szónokokat letartóztatták és bebörtönözték, mire az esetenként százezres létszámú tömeg összecsapott a rendőrséggel, zavargásokat robbantott ki, üzleteket fosztott ki – egészen addig, amíg a törvényt hatályon kívül nem helyezték.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Forrás:
John Couzin, „The Fight for of Speech on Glasgow Green, 1916–1932”, libcom.org, https://libcom.org/history/articles/glasgow-green-free-speech-fight.

Kiemelt kép: Tiltakozók a Glasgow Green parkban (Rendelkezésünkre bocsátotta a Working Class History)