A bányászok feleségei és mások által alapított Nők a Bányabezárások Ellen (Women Against Pit Closures, WAPC) kulcsszerepet játszott abban, hogy a bányászok olyan sokáig ki tudtak tartani.
Miután a British Airways kiszervezte a légi járatokon felszolgált ételek gyártását az elsősorban ázsiai nőket foglalkoztató Gate Gourmet vállalatnak, a vállalat csökkentette a béreket, és rosszabb munkakörülményeket biztosított.
A tüntetők a belső útlevelek rendszere ellen tiltakoztak, amely a fekete és indiai emberek szabad mozgását korlátozta az apartheid idején. A tiltakozás az egész országra kiterjedő, két éven át tartó polgári engedetlenségi hullámot indított el.
A fasiszták ellen harcolni akaró önkéntesek így gyalog voltak kénytelenek átkelni a Pireneusokon a forradalmi Spanyolország felé.
A résztvevők úgy határoztak, hogy másnaptól általános sztrájkot hirdetnek, és általános férfi választójogot követelnek.
Az USA számos magas rangú katonatisztje megerősítette, hogy a bombázás szükségtelen volt Japán legyőzéséhez. Azonban a második világháború végén az USA figyelmeztetést akart küldeni a keleti blokkbeli „szövetségeseinek”.
Reagan, az USA elnöke – egykori szakszervezeti vezető – két nap sztrájkot követően bocsátotta el a légiforgalmi irányítókat, miután megtagadták az ismételt munkába állást.
A májusban indult tiltakozások mindenekelőtt az oktatás állami támogatásának növelését és az iskolák fejlesztését követelték, hogy a szegényebb chileiek közül többen tanulhassanak a felsőoktatásban.
Kolumbusz a ma Bahama-szigetek néven ismert területen ért partot, ahol azonnal elkezdte bebörtönözni és meggyilkolni az őslakosokat, majd rabszolgasorba taszította őket, és arany után kezdett kutatni.
„A nők harcoltak a leghevesebben”, mivel „fiatalabbak és erősebbek” voltak a többi fogvatartottnál, és „védték a gyerekeiket”. A túlerővel szemben azonban elkerülhetetlenül alulmaradtak, és mindannyiukat gázkamrákban gyilkolták meg.