Ezzel párhuzamosan több mint háromszázezer munkás csapott össze a rohamrendőrökkel a városban; ez volt az egyik legnagyobb konfrontáció a munkások és az USA által támogatott diktatúra között.
A dél-afrikai rendőrség a Lonmin brit platinavállalat által működtetett Marikana bánya harmincnégy bányászát mészárolta le, miután azok fizetésemelést követelve vadsztrájkot indítottak.
Robert F. Williams Fekete Fegyveres Gárda néven megalapította a Nemzeti Fegyverszövetség helyi klubját, amely a helyi fekete közösséget védte a Ku-Klux-Klan támadásaitól. Miután az FBI alaptalanul emberrablással vádolta meg, 1961-ben feleségével együtt Kubába menekült.
Két héttel később már 130 ezren sztrájkoltak, a dokkmunkások feleségei pedig lakbérsztrájkot szerveztek a munkabeszüntetés idejére.
Bár az esküdtszék a tárgyalást követően holtpontra jutott, kilenc esküdt azt vallotta, a tanácskozás során megfenyegették őket – a bíró mégsem volt hajlandó eljárási hiba miatt érvényteleníteni az eljárást.
A terrortámadásban életét vesztette a 32 éves antirasszista Heather Heyer, aki több ezer társával a neonácik, Ku-Klux-Klan-aktivisták és más fehér nacionalisták és antiszemiták által szervezett „Egyesítsük a jobboldalt” gyűlés ellen tiltakozott.
A bányászok feleségei és mások által alapított Nők a Bányabezárások Ellen (Women Against Pit Closures, WAPC) kulcsszerepet játszott abban, hogy a bányászok olyan sokáig ki tudtak tartani.
Miután a British Airways kiszervezte a légi járatokon felszolgált ételek gyártását az elsősorban ázsiai nőket foglalkoztató Gate Gourmet vállalatnak, a vállalat csökkentette a béreket, és rosszabb munkakörülményeket biztosított.
A tüntetők a belső útlevelek rendszere ellen tiltakoztak, amely a fekete és indiai emberek szabad mozgását korlátozta az apartheid idején. A tiltakozás az egész országra kiterjedő, két éven át tartó polgári engedetlenségi hullámot indított el.
A fasiszták ellen harcolni akaró önkéntesek így gyalog voltak kénytelenek átkelni a Pireneusokon a forradalmi Spanyolország felé.