A fekete és fehér fiatalemberek közös ülősztrájkja a szegregált chicagói Jack Spratt Coffee House-ban zajlott le. A fellépés nyomán az étterem megszüntette diszkriminatív politikáját.
Áprilisban a bányászközösség átvette az irányítást a város fölött, és visszaverte a rendőröket. A hatóságok amnesztiát ígértek a tiltakozóknak, cserébe azért, hogy a munkások leteszik a fegyvert.
A Cananea Consolidated Copper Company mexikói munkásai 40%-kal kevesebbet kerestek, mint a velük azonos munkát végző amerikai alkalmazottak.
Miután nem sikerült megtörni a sztrájkot, a kormány júliusban kényszerítette a munkáltatókat, hogy teljesítsék a munkások követeléseit.
A munkások általános sztrájkkal támogatták a munkahelyükről kizárt bányászokat, akik bércsökkentésük ellen tiltakoztak.
A munkások a gyártósor sebességének növelése ellen tiltakoztak. Fekete sztrájkolók még aznap megalakították a Dodge Forradalmi Szakszervezeti Mozgalmat.
Bár a három hónapos sztrájk sikertelenül zárult, az ázsiai munkásosztály ellenállásának kulcsmozzanata volt az Egyesült Királyságban.
„A nők visszahódítják az éjszakát” címmel összehangolt, csak nők részvételével zajló felvonulásokat tartottak Nyugat-Németország-szerte a szexuális zaklatás ellen.
A dolgozók a személyzet alacsony létszáma, az egyéni védőfelszerelés hiánya és a veszélyességi pótlék elmaradása ellen tiltakoztak a globális Covid-19 járvány közepette.
Johnson elnök utasítására húszezer tengerészgyalogos szállt partra, hogy megakadályozzák „egy második Kuba” létrejöttét.