Bár a nők követeléseit nem teljesítették, a sztrájk országos figyelmet kapott. 1848. július 4-én, a függetlenség napján a pennsylvaniai törvényhozás elfogadta a tízórás munkanapról szóló törvényt.
A St Mary’s római katolikus iskola tizenkét tanulója sztrájkba hívta diáktársait, hogy tiltakozzanak a testi fenyítés és a túlzott munkaterhelés ellen.
Amikor az egyik ötletgazda, Antonio Ortiz Ramires meglátta a tervezett merénylethez vásárolt négyüléses Nord 1202 repülőgépet, így kiáltott fel: „De hát ez egy bicikli!”
A Taxify, a Little és a Mondo-Ride fuvarmegosztó szolgáltatások sofőrjei is csatlakoztak az Uber sofőrjeihez, akik az előző hónapban határozatlan idejű sztrájkot indítottak, a jutalékok csökkentését követelve.
A Luzerne megyei seriff szervezte rendőrkülönítmény Lattimer közelében 19 fegyvertelen, sztrájkoló szénbányászt és bányamunkást megölt, 36-ot pedig megsebesített, miután nem voltak hajlandók szétoszlani.
A bejelentés hatalmas felháborodást váltott ki; ennek nyomán néhány japán bürokratát amerikaiakra cseréltek le, de a leváltott japán tisztviselőket tanácsadóként továbbra is alkalmazták.
Miután a megszálló német megszüntette a dolgozók tejadagját, két nap alatt mintegy ötven munkahelyen 20–25 ezer munkás lépett sztrájkba. A nácik válaszul statáriumot hirdettek.
A tisztességtelen bérlevonások ellen tiltakozó munkásokat fegyveres biztonsági őrök támadták meg. A tömeg erőszakkal válaszolt: felgyújtotta a gyárat, és megölte a két lövöldöző őrt.
„Bármennyire rövid életű volt is az ír bolsevizmus e kitörése, felettébb fenyegető volt. Az Ír Munkáspártot ma áthatja a rendezett társadalom minden elve és egyezménye elleni lázadás szelleme” – írta a kikötőmunkások által felállított munkástanácsról a korabeli sajtó.
A szövetségi rendőrök a Szocialista Párt és a Világ Ipari Munkásai (IWW) szakszervezet irodáiban tartottak razziát országszerte.