1919. május 4.: Sztrájkhullám indul Brazíliában a nyolcórás munkanapért
Miután nem sikerült megtörni a sztrájkot, a kormány júliusban kényszerítette a munkáltatókat, hogy teljesítsék a munkások követeléseit.
Miután nem sikerült megtörni a sztrájkot, a kormány júliusban kényszerítette a munkáltatókat, hogy teljesítsék a munkások követeléseit.
Tizenöt hajó tengerészei magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket követelve csatlakoztak a Portsmouth melletti Spitheadben két héttel korábban kezdődött zendüléshez.
„[H]a 20 dollárról 30-ra akarod emelni egy munka fizetségét… egy tucat lány jelentkezzen telefonon a hirdetésre, és kérjen 30 dollárt – akkor is, ha nem is akarnak dolgozni.”
A béremelést követelő cukornádmunkások sztrájkja országszerte több tucatnyi ültetvényre terjedt át.
A sztrájkba lépő félmillió dolgozó minden szektorra kiterjedő átalány-béremelést követelt.
A rendőri erőszak ellenére a munkások kitartottak, és 18 hetes sztrájkkal kiharcolták a 10 százalékos béremelést és a negyvenórás, ötnapos munkahetet.
A magasabb bérekért sztrájkoló 1000 cipésznő követelését a két héttel korábban sztrájkba lépő férfi munkások nem támogatták.
A szénbányászok elfogadták a 35 százalékos béremelési ajánlatot. A munkások hatalmas győzelme megbuktatta a konzervatív kormányt.
Az öt hónapig tartó sztrájkkal – amelyet a húszezrek felkeléseként emlegettek – a munkásoknak sikerült magasabb béreket kiharcolniuk, de a szakszervezet elismerését nem.
A brit csapatok és a Karib-térség más részeiről érkező gyarmati rendőrök több tiltakozót megöltek, de a munkásoknak végül sikerült 50%-os béremelést kiharcolniuk.