Több ezer háziasszony és munkás vonult Glasgow-ban, hogy támogassa a lakbérsztrájk húszezer résztvevőjét abban a vitában, amely végül a lakbérek szabályozásának bevezetését hozta el Nagy-Britannia-szerte.
Bolsevikok, anarchisták és bal oldali szocialista forradalmárok megdöntötték Alekszandr Kerenszkij kormányát, majd átvették az ellenőrzést Petrográd kulcsfontosságú helyszínei felett.
Billy Hughes munkáspárti miniszterelnök, a vereségért a Világ Ipari Munkásai szakszervezetet hibáztatta, ezért a szervezetet betiltotta, sok tagját és aktivistáját pedig letartóztatta.
A lázadó katonák megtagadták, hogy lövészárokba vonuljanak. Ellenállásukat leverték, és a zendülő katonák közül tízből egyet találomra lelőttek. Az összes érintett magasabb rangú tisztet agyonlőtték, az altiszteket pedig bebörtönözték.
„Fekete veszedelem Európában” című cikkében a gyarmatosítást ellenző Edmund Morel a francia hadseregben szolgáló „fekete vadembereket” és „primitív afrikai barbárokat” vádolta nagyszámú német nő megerőszakolásával.
A brutálisan elnyomó uralkodása miatt már korábban is népszerűtlen cár azt követően vált széles körben gyűlöltté, hogy Oroszország belekeveredett az első világháborúba.
A Finn Népköztársaság nagy horderejű reformokat vezetett be, egyebek között a női választójogot, a nyolcórás munkanapot és földreformot.
A nyugati fronton harcoló százezer katona nem hivatalos fegyverszünetet hirdetett, és megtagadta, hogy egymás ellen harcoljon.
A szociáldemokrata Philipp Scheidemann azt követően kiáltotta ki a köztársaságot, hogy megtudta: a forradalmi szocialista Karl Liebknecht szocialista köztársaság kikiáltását tervezi.
A tengerészek megtagadták a parancsot, hogy támadást indítsanak a britek ellen az Északi-tengeren. Lázadásuk forradalomhoz és az első világháború befejezéséhez vezetett.