„Bármennyire rövid életű volt is az ír bolsevizmus e kitörése, felettébb fenyegető volt. Az Ír Munkáspártot ma áthatja a rendezett társadalom minden elve és egyezménye elleni lázadás szelleme” – írta a kikötőmunkások által felállított munkástanácsról a korabeli sajtó.
A tiltakozók egy helyett két hét fizetett szabadságot követeltek. A sztrájk tizennégy héten át tartott, és a nők győzelmével zárult.
Mary Manning áruházi dolgozó megtagadta, hogy egy vásárló Dél-Afrikából származó gyümölcsét beüsse a pénztárgépbe, mivel szakszervezete, korábban megszavazta, hogy nem dolgozik dél-afrikai árukkal.
Az ír függetlenségi mozgalom aktivistáját tizennégy társával együtt ítélték halálra a brit gyarmati hatóságok ellen szervezett húsvéti felkelésben betöltött vezető szerepéért.
A dublini Mountjoy börtönben éhségsztrájkoló, függetlenségpárti foglyok támogatására indított általános sztrájk sikerrel járt: a brit kormány két nappal később az összes foglyot szabadon engedte.
Az 1917 óta tomboló súlyos élelmiszerhiány miatt a dokkmunkások megtagadták az Angliába szánt élelmiszerek berakodását.
Az általános sztrájk nyomán megalakult a rövid életű limericki szovjet, és a város irányítását a munkások vették át.
A magas extra vízdíjak ellen a lakosok tömeges fizetésmegtagadási kampányt indítottak, ezért a helyi hatóságok jogi úton és a víz elzárásával próbálták fizetésre kényszeríteni az embereket – sikertelenül.
Miután az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) 15 feltételezett brit hírszerző tisztet meggyilkolt, a brit gyarmati rendőrség lerohanta a Croke Park stadiont, és válogatás nélkül tüzet nyitott a nézőkre.
A sztrájkra agitálást tiltó bírósági végzések és a McDonald’s próbálkozásai ellenére a tiltakozók hat hónapig kitartottak, és 24 százalékos béremelést sikerült kivívniuk.