A következő hónapban sztrájkhullám söpört végig Franciaországon: kétmillió munkás tizenkétezer sztrájkban és üzemfoglalásban vett részt, rákényszertíve a kormányt követeléseik elfogadására.
A libanoni hadsereg öt férfit és egy nőt ölt meg, és több tucat személyt megsebesített a magas üzemanyagárak és a magas megélhetési költségek ellen szervezett tüntetésen.
A sztrájk addig tartott, amíg a Gestapo le nem tartóztatott tizenötezer munkást – nem sokkal később azonban Marseille-t felszabadították.
A tiltakozás a katonai diktatúra elleni, hosszú ideje tartó Rosariazo lázadás része volt.
Mielőtt a nácik átvették a műsorszolgáltatás irányítását, sok színész megfogadta, hogy sztrájkba lép, ha bármelyik művészt politikai okokból elbocsátják. A halálbüntetéssel való fenyegetés dacára a sztrájk öt hétig folytatódott.
1928 májusában tizenegy sztrájkoló munkást öltek az argentínai Rosarióban. Ennek ellenére a sztrájkok és a tüntetések folytatódtak a városban, és az elkövetkező év folyamán egyre nagyobb méreteket öltöttek.
A tiltakozók a romló munkakörülményeket sérelmezték: az államosítást követően a többségében nő dolgozókat foglalkoztató bolgár dohányiparban az állandó állásokat mindinkább rövid távú szerződések váltották fel.
Miután a fekete és ázsiai munkásokat kizárták a városi buszokon dolgozók köréből, a karib-térségbeli migráns munkások bojkottot hirdettek.
A Rana Plaza előző napi, több ezer munkás életét követelő összeomlása után ruhaipari dolgozók százezrei tartottak munkabeszüntetést, és megtámadták a ruhaipari munkáltatók szövetségének központját.
A sztrájkolók a nem megfelelő mentőcsónakok miatt tiltakoztak. A vezetőség sztrájktörőket vetett be, emiatt 54 matróz elhagyta a hajót, így az indulást el kellett halasztani.