Tíz hónapos kampányt követően a London School of Economics takarítói lettek az első olyan kiszervezett munkaerő az Egyesült Királyságban, akiket az egyetem visszavett házon belüli állományba.
Az angliai Dagenhamben működő üzem nő munkásai a férfi dolgozókkal egyenlő fizetésért léptek sztrájkba. A sztrájk kulcsszerepet játszott az egyenlő bérezésről szóló 1970-es törvény bevezetésében.
A nők a bérdiszkrimináció miatt indítottak munkaügyi vitát, mivel sokkal kevesebbet kerestek, mint lényegesen kevésbé sikeres férfi kollégáik.
A holland birodalom részét képező karib-tengeri szigeten a fekete lakosság elleni diszkrimináció és az alacsony bérek miatti elégedetlenség tömeges sztrájkot váltott ki, amely végül a kormány bukásához vezetett,
A következő hónapban sztrájkhullám söpört végig Franciaországon: kétmillió munkás tizenkétezer sztrájkban és üzemfoglalásban vett részt, rákényszertíve a kormányt követeléseik elfogadására.
A libanoni hadsereg öt férfit és egy nőt ölt meg, és több tucat személyt megsebesített a magas üzemanyagárak és a magas megélhetési költségek ellen szervezett tüntetésen.
A sztrájk addig tartott, amíg a Gestapo le nem tartóztatott tizenötezer munkást – nem sokkal később azonban Marseille-t felszabadították.
A tiltakozás a katonai diktatúra elleni, hosszú ideje tartó Rosariazo lázadás része volt.
Mielőtt a nácik átvették a műsorszolgáltatás irányítását, sok színész megfogadta, hogy sztrájkba lép, ha bármelyik művészt politikai okokból elbocsátják. A halálbüntetéssel való fenyegetés dacára a sztrájk öt hétig folytatódott.
1928 májusában tizenegy sztrájkoló munkást öltek az argentínai Rosarióban. Ennek ellenére a sztrájkok és a tüntetések folytatódtak a városban, és az elkövetkező év folyamán egyre nagyobb méreteket öltöttek.