1968. augusztus 28.: Fekete buszvezetők vadsztrájkja Chicagóban
A buszvezetők 80 százaléka fekete volt, azonban szakszervezetük fehér vezetősége nem foglalkozott a fekete dolgozók problémáival.
A buszvezetők 80 százaléka fekete volt, azonban szakszervezetük fehér vezetősége nem foglalkozott a fekete dolgozók problémáival.
Miután Welch and Sharples-ben több bányászt megöltek néhány támogatójukkal együtt, 1921 augusztusának végén és szeptemberének elején tízezer sztrájkoló szénbányász csapott össze a felfegyverzett sztrájktörőkkel és felhatalmazott rendfenntartókkal Virginia államban.
„Való igaz, hogy a daruk dolgoztak, és az áruk a dokkokból a hajókra kerültek, de minden olyan komótosan haladt, hogy az egész lélektelenül végzett munkának tűnt” – írta a munkalassításról a Telegraph tudósítója.
Margotti, az olasz ellenállás egykori tagja az előző nap sokadmagával megpróbálta megakadályozni, hogy a sztrájkoló mezőgazdasági munkásokat sztrájktörők helyettesítsék.
1928 májusában tizenegy sztrájkoló munkást öltek az argentínai Rosarióban. Ennek ellenére a sztrájkok és a tüntetések folytatódtak a városban, és az elkövetkező év folyamán egyre nagyobb méreteket öltöttek.
A sztrájkot a Világ Ipari Munkásai (Industrial Workers of the World, IWW) szakszervezet szervezte, és a sztrájk csúcspontján több mint hatezer dolgozó tagadta meg a munkát.
A nyolcórás munkanapért indított mozgalom központjában, Chicagóban 300–500 ezer munkás tüntetett – majd a rendőrök gyilkos fellépésének másnapján bomba robbant a Haymarket téren.
A sztrájkolók a nem megfelelő mentőcsónakok miatt tiltakoztak. A vezetőség sztrájktörőket vetett be, emiatt 54 matróz elhagyta a hajót, így az indulást el kellett halasztani.
A sztrájk megtörésére érkező, szakszervezeten kívüli munkásokat szállító Mareeba gőzhajót hatszáz sztrájkoló dokkmunkás rohanta meg.
A munkásosztálybeli nők kitartó segítségével a fekete afrikai vasutasok öt hónapig kitartottak, és akciójuk sikerrel zárult.