A brit tulajdonú vállalatok afrikai sztrájktörő munkásokkal próbálták megtörni a túlnyomórészt kelet-indiai munkások sztrájkját, ami súlyosbította a rasszalapú feszültséget az országban
A kormány a munkáltatókat támogatta: szükségállapoti jogszabályokat vezettek be, kivezényelték a hadsereget és a haditengerészetet, hogy a katonák sztrájktörőkként dolgozzanak.
A munkások a dél-afrikai apartheidrendszer igazgatása alatt álló kizsákmányoló, kényszerszerződéses munkarendszer ellen tiltakoztak.
Miután fekete louisianai cukornádmunkások léptek sztrájkba csekély fizetésük miatt, a louisianai milícia a sztrájk két vezetőjét meglincselte, és legalább ötven fegyvertelen munkást lelőtt.
A sztrájk országos figyelmet keltett. Hollywoodban feketelistára tett színészek, rendezők és producerek 1954-ben elkészítették belőle a Salt of the Earthcímű filmet, amelyben a legtöbb szerepet munkások játszották.
Bár a nők követeléseit nem teljesítették, a sztrájk országos figyelmet kapott. 1848. július 4-én, a függetlenség napján a pennsylvaniai törvényhozás elfogadta a tízórás munkanapról szóló törvényt.
A Luzerne megyei seriff szervezte rendőrkülönítmény Lattimer közelében 19 fegyvertelen, sztrájkoló szénbányászt és bányamunkást megölt, 36-ot pedig megsebesített, miután nem voltak hajlandók szétoszlani.
A buszvezetők 80 százaléka fekete volt, azonban szakszervezetük fehér vezetősége nem foglalkozott a fekete dolgozók problémáival.
Henry Clay Frick üzemvezető először kizárta, majd július 2-án elbocsátotta a szakszervezeti tagsággal rendelkező munkásokat. A szakképzetlen, szakszervezeti tagsággal nem rendelkező munkások tiltakozásként beszüntették a munkát.
A sztrájkoló munkások hónapokig tartó ádáz harca a rendőrök és privát őrök által védett sztrájktörőkkel az USA huszadik századi történelmének egyik központi munkaügyi vitája lett.