A sztrájk szervezője, a Világ Ipari Munkásainak 8. helyi szervezete az első világháború idején az USA rassz és etnikum tekintetében leginkább integrált helyi szakszervezete volt.
„[H]a 20 dollárról 30-ra akarod emelni egy munka fizetségét… egy tucat lány jelentkezzen telefonon a hirdetésre, és kérjen 30 dollárt – akkor is, ha nem is akarnak dolgozni.”
A munkáltatók elfogadták a Massachusetts állambeli Lowell húszezer – többségében nő – ruhaipari munkása által indított Kenyér és rózsa sztrájk összes követelését.
A szakszervezet 175 tagja indított járőrözést a Maine állambeli Greenville utcáin, miután a KKK megpróbálta megfélemlíteni az IWW szervezőit.
Az anarchista Mexikói Liberális Párt és a Világ Ipari Munkásai szakszervezet tagjai elfoglalták Mexicali városát, majd májusban Tijuanát is.
A sztrájkolók október 9-én szüntették be a munkát, majd az erőszakos rendőri elnyomás ellenére kitartottak, és végül sikerült elérniük, hogy a heti munkaidőt hatvan óráról ötvennégyre csökkentsék a bérek megkurtítása nélkül.
Billy Hughes munkáspárti miniszterelnök, a vereségért a Világ Ipari Munkásai szakszervezetet hibáztatta, ezért a szervezetet betiltotta, sok tagját és aktivistáját pedig letartóztatta.
A gyár többségében nőkből álló munkaereje vadsztrájkba lépett, hogy így kényszerítse a munkáltatót a heti munkaidőt hatvanról ötvennégy órára csökkentő új, államszintű törvény betartására.
A letartóztatott, majd megkínzott chilei anarchista költő temetését több mint 40 ezer ember vett részt. „Protestas de Piedad” című, fogságban írt verse az anarchista és pacifista csoportok szimbóluma lett.
A szövetségi rendőrök a Szocialista Párt és a Világ Ipari Munkásai (IWW) szakszervezet irodáiban tartottak razziát országszerte.