Az eredetileg palesztin Wadi Salib negyed nagy részét az izraeli kormány 1949-ben leromboltatta és lakóit elűzte, majd az elhanyagolt otthonokba észak-afrikai és közel-keleti származású szegény zsidó embereket költöztetett.
A csoportot négy évvel korábban alakították meg zsidó exkatonák, akik a második világháborúból hazatérve látták, hogy a fasiszták nyíltan szerveződni kezdenek az Egyesült Királyságban.
A holokauszt legnagyobb fegyveres zsidó felkelése során a zsidók visszaverték a nácik kísérleteit, hogy a treblinkai megsemmisítő táborba deportálják őket.
Ez volt az egyetlen olyan nyilvános tömegdemonstráció, amelyet németek szerveztek a zsidók deportálása ellen.
Nyolcezer – többségében Oroszországból érkezett zsidó bevándorló – munkás sztrájkbizottságot választott, és beszüntette a munkát.
Abdul-Huszein Szardari iráni muszlim diplomata levelet írt a Vichy-kormány tisztviselőinek, hogy meggyőzze őket: a Közép-Ázsiából származó zsidókat (jugutik) technikailag nem minősítik zsidónak a náci faji törvények. 1943-ban érveit elfogadták a nácik.
Az ellenállók késekkel és rögtönzött fegyverekkel – egyebek között becsempészett puskaporból és szardíniásdobozokból barkácsolt gránátokkal – léptek akcióba. Felgyújtották a IV. krematóriumot, és három SS-tisztet megöltek.
Willem Arondéus meleg antifasiszta ellenálló csoportja hamis személyazonossági iratokat állított ki holland zsidók részére, és igyekezett megsemmisíteni a személyazonosító dokumentumok ellenőrzésére alkalmas nyilvántartásokat.