1939. január 5.: Új börtönbe kerül Samuel Kaplan antifasiszta ellenálló

Ezen a napon, 1939. január 5-én Samuel Kaplan litván-zsidó antifasisztát, a spanyol polgárháború harcosát a Spanyol Kommunista Párt tisztviselői áthelyeztették a barcelonai Montjuïc börtönbe. Kaplant vádemelés nélkül tartották fogva az előző év februárjától. Kaplan azért utazott Spanyolországba, hogy segítse a köztársaságpárti erők ellenállását a Francisco Franco tábornok nacionalista és fasiszta erői által megkísérelt államcsínnyel szemben.

Ezt megelőzően Kaplant politikai tevékenységéért először a Szovjetunióban börtönözték be, majd a náci Németországban a dachaui koncentrációs táborba zárták, ahonnan megszökött. Elmondása szerint mind közül a köztársaságpárti „szövetségesei” bántak vele a legrosszabbul. Több más antifasiszta rabbal együtt éhségsztrájkban is részt vett.

Azt hittük, hogy Kaplannak teljesen nyoma veszett azután, hogy a nacionalista erők január 21-én elfoglalták a várost. Azonban fia, a Working Class History Facebook-oldalának olvasója megkeresett minket, és elmondta, hogy Samuel Kaplan barcelonai börtönéből is megszökött, és végül Mexikóba menekült, ahol élete hátralévő részét töltötte.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Források:
Nick Heath, „Samuel Kaplan: Another Mysterious Disappearance in Spain”, libcom.org;
Nathalio Kaplan, a Working Class History-nak küldött e-mailek, 2017. január 25.

Kiemelt kép: Az idős Samuel Kaplan Franciaországban (Rendelkezésünkre bocsátotta a Working Class History)