1973. június 10.: Sírásók sztrájkja New Yorkban

Áprilisban könyv formájában is megjelenik A munkásosztály története, Piróth Attila fordításában, a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce közös kiadásában.

Támogasd a MOT-ot a könyv előrendelésével!

Könyvbemutató április 23-án a Gólyában.

Ezen a napon, 1973. június 10-én a New York-i agglomeráció három temetőjének sírásói által indított sztrájkhoz negyvennégy további temető sírásói csatlakoztak. Június 21-én a bíróság elrendelte, hogy a sztrájkolók álljanak ismét munkába, de a felszólításnak nem tettek eleget. A Temetői Munkások és Zöldterület-felügyelők (Cemetery Workers and Greens Attendants) 365. számú (sztrájkoló) helyi szervezetének elnökét ezt követően bűnösnek találták a bíróság megsértésében, és börtönbüntetéssel, valamint pénzbírsággal sújtották. Huszonhét napnyi sztrájk után a zsidó, római katolikus és nem felekezeti temetőket kezelő munkáltatók kollektíven elfogadták a dolgozók követeléseinek többségét, egyebek között azt, hogy a heti bért a következő három év folyamán három alkalommal, tizenkét-tizenkét dollárral emelik, és hogy a munkáltató által finanszírozott nyugdíjrendszert vezetnek be. A tiltakozások ideje alatt néhány holttestet az elhunytak rokonai és barátai temettek el, de legalább 1400 holttest temetetlen maradt.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Forrás:
Edward Hudson, „Gravediggers Union Ends 27-Day Strike”, The New York Times, 1973. július 7., 1.