1918. június 10.: Munkások tömeggyűlése Johannesburgban
A résztvevők annak a 152 afrikai önkormányzati munkásnak a bebörtönzése ellen tiltakoztak, akik a napi egyshillinges béremelésért léptek korábban sztrájkba.
A résztvevők annak a 152 afrikai önkormányzati munkásnak a bebörtönzése ellen tiltakoztak, akik a napi egyshillinges béremelésért léptek korábban sztrájkba.
A sztrájk szervezője, a Világ Ipari Munkásainak 8. helyi szervezete az első világháború idején az USA rassz és etnikum tekintetében leginkább integrált helyi szakszervezete volt.
Mintegy százezer eltökélt munkás sztrájkolt, a szakszervezeti vezetők mégis az ismételt munkába állást rendelték el.
A Saab-Scania-autógyárból induló sztrájk húsz másik gyárra terjedt át, így 45 ezer munkás követelte a bérek emelését – sikeresen.
Az országszerte zajló sztrájkok 8%-os béremelésre kényszerítték a hatóságokat. Hamarosan több száz munkást letartóztattak, és sokakat koncentrációs táborokba küldtek.
Áprilisban a bányászközösség átvette az irányítást a város fölött, és visszaverte a rendőröket. A hatóságok amnesztiát ígértek a tiltakozóknak, cserébe azért, hogy a munkások leteszik a fegyvert.
Miután nem sikerült megtörni a sztrájkot, a kormány júliusban kényszerítette a munkáltatókat, hogy teljesítsék a munkások követeléseit.
Tizenöt hajó tengerészei magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket követelve csatlakoztak a Portsmouth melletti Spitheadben két héttel korábban kezdődött zendüléshez.
„[H]a 20 dollárról 30-ra akarod emelni egy munka fizetségét… egy tucat lány jelentkezzen telefonon a hirdetésre, és kérjen 30 dollárt – akkor is, ha nem is akarnak dolgozni.”
A béremelést követelő cukornádmunkások sztrájkja országszerte több tucatnyi ültetvényre terjedt át.