1975. március 20.: Megkezdődik a Paranái Vörös Kígyó művelet

Áprilisban könyv formájában is megjelenik A munkásosztály története, Piróth Attila fordításában, a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce közös kiadásában.

Támogasd a MOT-ot a könyv előrendelésével!

Könyvbemutató április 23-án a Gólyában.

Ezen a napon, 1975. március 20-án kezdődött meg Argentínában a „Paranái Vörös Kígyó művelet” (Operativo Serpiente Roja del Paraná), amelyben Isabel Perón kormánya több száz rendőrt és katonát vezényelt Villa Constitución városába, hogy felszámolják a militáns ipari munkások szerveződését. 307 munkást tartóztattak le, azonban a munkásosztály visszavágott: sztrájkba lépett, gyárakat foglalt el, és a fogva tartottak szabadon bocsátását követelte. A gyárfoglalások március 26-ig tartottak, amikoris a rendőrség erővel felszámolta őket.

A rákövetkező két hónap folyamán a kormány a „felforgatás” elleni harc nevében folytatta a munkások letartóztatását, feketelistázását és megölését. Közismert, hogy az argentin katonai diktatúra ilyen elnyomást alkalmazott, azonban az, hogy a legtöbb szakszervezet támogatását élvező Perón elnök is, már kevésbé.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Forrás:
„40 años del »Operativo Serpiente Colorada del Paraná«. El Terrorismo de Estado antes del Golpe”, la palabra caliente…

 

Kiemelt kép: A letartóztatások, elbocsátások és a gyilkosságok ellen tiltakozó Villa Constitución-i kohászati munkások menete az 59 napos sztrájk kezdetén (Rendelkezésünkre bocsátotta a Working Class History)