A sztrájkolókra tüzet nyitó vezetők közül egy ellen sem emeltek vádat, ugyanakkor a legtöbb sztrájkolót letartóztatták, és súlyos vádakkal – köztük zavargás és gyilkosság vádjával – bíróság elé állították.
A rendőrség által folyamatosan zaklatott fekete transz aktivista és szexmunkás halálát Johnson súlyos fejsérülése ellenére a rendőrség öngyilkosságnak minősítette. Ügyét csak 2012-ben nyitották újra.
Ezernégyszáz nő és lány szüntette be a munkát, szolidárisan kiállva az egyik dolgozó mellett, akit azért bocsátottak el, mert bírálta az üzemben uralkodó szörnyű körülményeket.
Bár a Függetlenségi nyilatkozat harcias retorikával kimondta, hogy minden „ember” „egyenlő”, és „elidegeníthetetlen jogokkal” rendelkezik, az új szabadságok nem vonatkoztak mindenkire.
A polgári utasszállító repülőgép fedélzetén tartózkodó 290 személyből senki sem élte túl a szerencsétlenséget. Az USA Haditengerészete ezután hazugságok egész sorával igyekezett hárítani a felelősségét.
Az USA negyedmillió civil életét követelő, kegyetlen hadjáratot követően vette át az ellenőrzést a frissen függetlenné vált köztársaság felett.
Az erőszakba torkolló tüntetések nyomán a kormány leállította a rézgyár építését, majd a letartóztatottak túlnyomó többségét szabadon engedte.
A dolgozók a kifizetetlen béreket követelték, és a tervezett elbocsátások ellen tiltakoztak. Négy nap elteltével a főnökök meghátráltak, beleegyeztek a hátralékok kifizetésébe, és visszaléptek az elbocsátásoktól.
Henry Clay Frick üzemvezető először kizárta, majd július 2-án elbocsátotta a szakszervezeti tagsággal rendelkező munkásokat. A szakképzetlen, szakszervezeti tagsággal nem rendelkező munkások tiltakozásként beszüntették a munkát.
A lázadás akkor kezdődött, amikor a New York-i rendőrség a melegbárok bezárását célzó politikájának részeként razziát tartott a jelentős részben szegény és munkásosztálybeli LMBT+ vendégkörrel rendelkező Stonewall Innben.