A szigetcsoport fölött uralkodó gyarmati hatalom, Nagy-Britannia jatonái nyolcvankét embert letartóztattak, négy főszervezőt pedig kitoloncoltak. A kormány szigorú törvényeket vezetett be a sztrájkok és tiltakozások felszámolására.
A Szakszervezetek Kongresszusa (TUC) először általános sztrájkot hirdetett a bányászok támogatására, majd a sztrájk sikere ellenére megijedt, és anélkül fújta le, hogy bármilyen engedményt sikerült volna kicsikarni.
A sztrájkolók a megszorítások – egyebek között a közszféra béreinek befagyasztása – és a széles körű privatizáció ellen tiltakoztak.
Miután az általános sztrájkot folytató munkások és családjaik békés tüntetésre gyűltek össze, a fegyveres erők és a rendőrség tüzet nyitottak a tömegre. Az áldozatok számát háromszáz és ezer közé teszik.
A banki dolgozók fizetésemelési követeléseit támogató helyi általános sztrájk tört ki, amely teljes sikert hozott.
Hatszázezer ember vonult utcára; válaszul a rendőrség 750 embert letartóztatott, sokakat megsebesített, és egy tizenhat éves fiút megölt. Néhány nappal később azonban a kormány meghátrált, és teljesítette a mozgalom egyik fő követelését.
A résztvevők úgy határoztak, hogy másnaptól általános sztrájkot hirdetnek, és általános férfi választójogot követelnek.
A buszvezetők sztrájkja volt a kezdete annak a tiltakozássorozatnak, amely a kubai munkások és diákok egész országot megbénító általános sztrájkjában csúcsosodott ki, és amely kikényszerítette Gerardo Machado diktátor távozását.
A brazíliai São Pauló-i munkások zavargásokkal, majd általános sztrájkkal reagáltak a fiatal cipész halálára – és csak a széles körű, 10 százalékos béremelés nyomán voltak hajlandók ismét munkába állni.
A lovasrendőrség rárontott a 30 ezer sztrájkolóból álló tömegre tömegre. Az erőszakos támadásban két sztrájkoló vesztette életét, negyvenöt tüntető sebesült meg, és sokakat letartóztattak.