A gyár többségében nőkből álló munkaereje vadsztrájkba lépett, hogy így kényszerítse a munkáltatót a heti munkaidőt hatvanról ötvennégy órára csökkentő új, államszintű törvény betartására.
A város jogszabállyal lehetetlenítette el a Fekete Párducok önvédelmi járőrözését, miután egy középiskolában fegyveres Párducok jelentek meg, hogy megvédjék a fehérek által megtámadott és megfenyegetett fekete diákokat.
A kétszázezer bányász munkabeszüntetéssel támogatta a felügyelő alkalmazottak kollektív tárgyalásokra vonatkozó követelését.
Második – sikeres – szökése után Tubman pénzt gyűjtött, hogy visszatérjen, és más rabszolgasorban élő embereket is kiszabadítson. Később segített John Brownnak harcosokat toborozni a Harpers Ferryben kirobbantott felkeléshez.
A kommunista zenészt Chile nemzeti stadionjában tartották fogva, ahol az őrök megkínozták, eltörték az ujjait, összezúzták a két kezét, aztán azt mondták, most próbáljon gitározni. Ezután negyven golyóval végeztek vele.
Bár a nők követeléseit nem teljesítették, a sztrájk országos figyelmet kapott. 1848. július 4-én, a függetlenség napján a pennsylvaniai törvényhozás elfogadta a tízórás munkanapról szóló törvényt.
A Luzerne megyei seriff szervezte rendőrkülönítmény Lattimer közelében 19 fegyvertelen, sztrájkoló szénbányászt és bányamunkást megölt, 36-ot pedig megsebesített, miután nem voltak hajlandók szétoszlani.
A kanawhai szénmezőkön dolgozó négyezer bányász azt követően indult a Virginia állambeli Logan megyébe, hogy tudomásukra jutott: a bányaőrök nőket és gyermekeket vertek és öltek meg.
Két napon belül további 325 ezer dolgozó szüntette be a munkát. Válaszként a hatóságok statáriumot hirdettek.
Little sikeresen védekezett a bíróság előtt azzal az érvvel, hogy a halált okozó erőt a szexuális erőszak elhárítása érdekében alkalmazta.