A sztrájkot a Világ Ipari Munkásai (Industrial Workers of the World, IWW) szakszervezet szervezte, és a sztrájk csúcspontján több mint hatezer dolgozó tagadta meg a munkát.
A nyolcórás munkanapért indított mozgalom központjában, Chicagóban 300–500 ezer munkás tüntetett – majd a rendőrök gyilkos fellépésének másnapján bomba robbant a Haymarket téren.
Az évtizedek óta nem látott méretű zavargások akkor kezdődtek, amikor bíróság a filmfelvételek tanúsága ellenére felmentette a Rodney Kinget összeverő rendőröket.
750 ezer acélipari munkás szüntette be a munkát. A tiltakozás a második világháború nyomán az országon végigsöprő hatalmas sztrájkhullám része volt.
A lawerence-i sztrájk a szocialista Rose Schneiderman egyik beszédében elhangzottakról kapta népszerű nevét: „A munkásnak kenyér kell – de rózsa is kell.”
A világos bőrű Ellen cilindert és nyakkendőt öltve fehér rabszolgatartónak álcázta magát, William pedig a rabszolgájának.
A kétszázezer bányász munkabeszüntetéssel támogatta a felügyelő alkalmazottak kollektív tárgyalásokra vonatkozó követelését.
Második – sikeres – szökése után Tubman pénzt gyűjtött, hogy visszatérjen, és más rabszolgasorban élő embereket is kiszabadítson. Később segített John Brownnak harcosokat toborozni a Harpers Ferryben kirobbantott felkeléshez.
A kanawhai szénmezőkön dolgozó négyezer bányász azt követően indult a Virginia állambeli Logan megyébe, hogy tudomásukra jutott: a bányaőrök nőket és gyermekeket vertek és öltek meg.
A polgári utasszállító repülőgép fedélzetén tartózkodó 290 személyből senki sem élte túl a szerencsétlenséget. Az USA Haditengerészete ezután hazugságok egész sorával igyekezett hárítani a felelősségét.