A kommunista zenészt Chile nemzeti stadionjában tartották fogva, ahol az őrök megkínozták, eltörték az ujjait, összezúzták a két kezét, aztán azt mondták, most próbáljon gitározni. Ezután negyven golyóval végeztek vele.
Bár a nők követeléseit nem teljesítették, a sztrájk országos figyelmet kapott. 1848. július 4-én, a függetlenség napján a pennsylvaniai törvényhozás elfogadta a tízórás munkanapról szóló törvényt.
A Luzerne megyei seriff szervezte rendőrkülönítmény Lattimer közelében 19 fegyvertelen, sztrájkoló szénbányászt és bányamunkást megölt, 36-ot pedig megsebesített, miután nem voltak hajlandók szétoszlani.
Két napon belül további 325 ezer dolgozó szüntette be a munkát. Válaszként a hatóságok statáriumot hirdettek.
Little sikeresen védekezett a bíróság előtt azzal az érvvel, hogy a halált okozó erőt a szexuális erőszak elhárítása érdekében alkalmazta.
A lázadást néhány nap alatt leverték az Egyesült Államok katonái. Bár Turnernek hetekig sikerült bujkálnia, amikor elfogták, középkori büntetésre ítélték: felakasztották, kasztrálták, kizsigerelték, lefejezték és felnégyelték.
Bár a Függetlenségi nyilatkozat harcias retorikával kimondta, hogy minden „ember” „egyenlő”, és „elidegeníthetetlen jogokkal” rendelkezik, az új szabadságok nem vonatkoztak mindenkire.
Henry Clay Frick üzemvezető először kizárta, majd július 2-án elbocsátotta a szakszervezeti tagsággal rendelkező munkásokat. A szakképzetlen, szakszervezeti tagsággal nem rendelkező munkások tiltakozásként beszüntették a munkát.
Az USA egyik első, több rasszt átfogó szakszervezeteként az IWW azt szorgalmazta, hogy az összes munkás egyetlen nagy szakszervezetben egyesüljön, és úgy vegye át a társadalom ellenőrzését.
Másnap a Staley kizárta az üzemből közel nyolcszáz termelő munkását; így próbálta rájuk kényszeríteni a nyolcról tizenkét órás műszakra való átállást. Ezzel óriási harc vette kezdetét, amely csak 1995 decemberében ért véget,