Ahogy a náci rezsim sok más intézkedése, ez is a nagyvállalatoknak kedvezett, és segített alacsonyan tartani a béreket. Az Egyesült Államok kormánya kijelentette: „efféle csalétkekkel vették rá a német nagyiparosokat a náci ügy támogatására”.
Néhány nappal a razzia után az intézet hatalmas könyvtárát az utcán égették el, miközben Joseph Goebbels propagandaminiszter beszédet mondott. A nácik ezt követően fokozták az LMBT+ emberek üldözését.
A kommün kerületi bizottsága megszavazta, hogy foglalják le a „monarchista uralom e szolgai eszközeit”, és semmisítsék meg őket „egyszer s mindenkorra… a kerület megtisztulása és új szabadságunk megszentelése érdekében”.
Ez volt az egyetlen olyan nyilvános tömegdemonstráció, amelyet németek szerveztek a zsidók deportálása ellen.
A náci kormány megbuktatását sürgettő Cristoph Probstot, Hans Schollt és Sophie Schollt guillotinnal végezték ki.
A rendelet a tulajdonost a vállalat vezérének tekintette; az ő felelőssége volt meghozni az összes „döntést az alkalmazottak és a munkavállalók helyett, a vállalkozással kapcsolatos minden ügyben”.
A sztrájk a megszálló náci rezsim rendelkezése ellen indult, amely előírta a fiatalok besorozását a német hadseregbe. A náci terror egy hét alatt megtörte a sztrájkot.
Amikor Hitler hatalomra jutott, Kirchner illegalitásba vonult, majd Franciaországba költözött. 1942-ben a kollaboráns Vichy-rezsim letartóztatta, és átadta a Gestapónak.
Elser 1939-ben saját készítésű pokolgépével próbált merényletet végrehajtani Hitler ellen Münchenben, ám Hitler percekkel a robbanás előtt távozott.
A berlini náci rohamosztag (SA) vezetőjét Albrecht „Ali” Höhler gengszter, a Vörös Frontharcos Szövetség nevű félkatonai szervezet militáns tagja lőtte le.