Callaóban teljesen leállt az ipari termelés, miután a gázipari munkások, a textilipari munkások, a nyomdászok, a pékek és más, szakszervezetek által megszervezett munkások sztrájkba léptek.
A munkabeszüntetésből januárban általános sztrájk lett, amelyben többek között a borravaló eltörlését és tisztességes bérekkel való felváltását követelték.
A kormány csapatokat küldött a sztrájk vezetőinek letartóztatására és házaik lerombolására, de a munkások kitartottak. Fellépésük nyomán vidéki tiltakozások hulláma söpört végig az országon.
A július óta sztrájkoló rézbányászok feleségei által rendezett karácsonyi ünnepségen pánik tört ki, és 59 gyermeket és 14 felnőttet tapostak halálra.
Lionel Oscar Lukin bíró elrendelte, hogy a faipari munkások munkaideje heti negyvennégy óráról negyvennyolcra emelkedjen, bérük pedig csökkenjen. A munkások kollektíven megtagadták a heti négy pluszórát.
A sztrájkoló bányászok a kifizetetlen bónuszok, a rasszizmus, valamint a külföldi tulajdonú gyémántbányában uralkodó rossz munkaviszonyok miatt tiltakoztak.
Az áremelések elleni tüntetések leverésével próbálkozó lengyel kormány utasítására a kivezényelt katonák több tucat munkást megöltek, majd eltemették őket, hátha így sikerül megakadályozni a zavargásokat.
A város harmincnégy bagelsütödéje közül harminckettő leállt, ami a The New York Times szerint „bageléhínséghez” vezetett. A tiltakozás sikerrel zárult.
A munkások a dél-afrikai apartheidrendszer igazgatása alatt álló kizsákmányoló, kényszerszerződéses munkarendszer ellen tiltakoztak.
Miután fekete louisianai cukornádmunkások léptek sztrájkba csekély fizetésük miatt, a louisianai milícia a sztrájk két vezetőjét meglincselte, és legalább ötven fegyvertelen munkást lelőtt.