1937. június 19.: Sztrájk kezdődik egy trinidadi olajmezőn

Áprilisban könyv formájában is megjelenik A munkásosztály története, Piróth Attila fordításában, a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce közös kiadásában.

Támogasd a MOT-ot a könyv előrendelésével!

Könyvbemutató április 23-án a Gólyában.

Ezen a napon, 1937. június 19-én az egyik trinidadi olajmező dolgozói sztrájkba léptek, miután a munkáltatók nem fogadták el az olajipari munkások bérköveteléseit. A brit gyarmati hatóságok megpróbálták letartóztatni a munkaügyi vita egyik vezetőjét, Uriah Butlert, az egykori olajipari munkásból lett prédikátort, de a munkások tömege a védelmére kelt, és két rendőrt megölt: egyiküket parafinnal öntötte le, és mindkettőjüket elégette. Butler elrejtőzött, a sztrájk pedig gyorsan átterjedt a többi olajmezőre, majd a gazdaság egészére is. A hatóságok szükségállapotot hirdettek, majd június 22-én és 23-án két brit hadihajó érkezett a szigetre, fedélzetén Angliából és Írországból hozott tengerészgyalogosokkal és további rendőrökkel. Két helyi katonai egységet is mozgósítottak a munkások ellen. Sok munkást letartóztattak és bebörtönöztek, így végül sikerült elfojtani a lázadást. Butlert szeptemberben fogták el, és zendülésért két évre bebörtönözték.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Források:
Richard Hart, Labour Rebellions in the 1930s in the British Caribbean (London: Socialist History Society, 2002);
„Trinidad Leaseholds”, Grace’s Guide to British Industrial History.

Kiemelt kép: Uriah Butler (Rendelkezésünkre bocsátotta a Working Class History)