Másnap a Staley kizárta az üzemből közel nyolcszáz termelő munkását; így próbálta rájuk kényszeríteni a nyolcról tizenkét órás műszakra való átállást. Ezzel óriási harc vette kezdetét, amely csak 1995 decemberében ért véget,
Radomban a tüntetők felgyújtották a Kommunista Párt székházát, barikádokat emeltek, és összecsaptak a rendőrséggel.
Száz festékszóró munkás szüntette be a munkát, miután megtudták, hogy a napi két teaszünetet megrövidítik, és csoportonként más és más időpontban tartják. A sztrájk 10 millió fontos termeléskiesést okozott a vállalatnak.
A sztrájkoló munkások hónapokig tartó ádáz harca a rendőrök és privát őrök által védett sztrájktörőkkel az USA huszadik századi történelmének egyik központi munkaügyi vitája lett.
A diákok egyrészt a vietnámi háború ellen, másrészt a Nemzeti Gárda előző napi fellépése ellen tiltakoztak, amelynek során négy diákot lelőttek a Kenti Állami Egyetemen.
A sztrájkra agitálást tiltó bírósági végzések és a McDonald’s próbálkozásai ellenére a tiltakozók hat hónapig kitartottak, és 24 százalékos béremelést sikerült kivívniuk.
A munkabeszüntetést kezdeményező tanárok Facebook-csoportokban szerveződtek, szembeszegülve a törvénnyel és saját szakszervezeteik utasításaival. Tiltakozásuk sikerrel zárult.
A zömében lengyel bevándorló nőkből álló szivarkészítő munkások 10%-os béremelést követeltek.
„Mindazt, amit Nyugat-Virginiában tettem… megtettem szerte az Egyesült Államokban. És újra megteszem, amikor kiszabadulok” – mondta a lázadásra való felbujtásért húsz év börtönre ítélt 75 éves munkásmozgalmi aktivista.
A jobb bért és jobb munkakörülményeket követelő munkások a hadsereg megérkezése után követeléseik teljesítéséért cserébe letették a fegyvert és elengedték túszaikat – az elkövetkező hónapokban azonban 1500-ukat gyilkolták meg a katonák.