A Vietnámban foglalkoztatott koreai munkások az élelmezéssel való elégedetlenségükben fellázadtak; a sztrájkot és a zavargásokat csak négy nappal később sikerült elfojtani.
A vietnámi partnoknál állomásozó hadihajón a rasszalapú feszültségek torkolltak lázadásba. Emiatt utóbb huszonhét fekete tengerészt letartóztattak, és vádat emeltek ellenük – míg a fehér tengerészek közül egy ellen sem.
Ez a lépés egy nem sokkal korábbi zendülést követett, amelynek során hatan megtagadták a részvételt egy veszélyes küldetésben – amiért hadbíróság elé kellett állniuk.
A tokiói Haneda repülőtér közelében tartott háborúellenes tüntetésen rendőrök ölték meg Jamaszaki Hiroakit, mintegy hatszáz embert pedig megsebesítettek. A rendőri elnyomás nyomán a diákmozgalom fellépése még harcosabb lett.
„Miért kérik tőlem, hogy húzzak egyenruhát, és az otthonomtól 10 000 mérföldre barna embereket bombázzak és lőjek, miközben Louisville-ben az úgynevezett néger emberekkel úgy bánnak, mint a kutyákkal?”
A diákok egyrészt a vietnámi háború ellen, másrészt a Nemzeti Gárda előző napi fellépése ellen tiltakoztak, amelynek során négy diákot lelőttek a Kenti Állami Egyetemen.
A vietnámi háború közel ezer veteránja szolgáltatta vissza harci kitüntetéseit az USA kormányának. Sokan elesett bajtársaiknak – amerikaiaknak és vietnámiaknak – ajánlották a kitüntetésüket, mielőtt behajították volna a Capitolium körül emelt kerítésen.
A merényletet megelőző években King elképzelései mind radikálisabbá váltak: a rasszizmussal való szembehelyezkedésen túl mindinkább szembefordult az USA imperializmusával és magával a kapitalizmussal is.
Dwight és Karl Armstrong egy lopott Cessna repülőről három bombát dobott a hadsereg lőszergyárára, a vietnámi háború elleni tiltakozásként.