A lázadást néhány nap alatt leverték az Egyesült Államok katonái. Bár Turnernek hetekig sikerült bujkálnia, amikor elfogták, középkori büntetésre ítélték: felakasztották, kasztrálták, kizsigerelték, lefejezték és felnégyelték.
Bár az esküdtszék a tárgyalást követően holtpontra jutott, kilenc esküdt azt vallotta, a tanácskozás során megfenyegették őket – a bíró mégsem volt hajlandó eljárási hiba miatt érvényteleníteni az eljárást.
A terrortámadásban életét vesztette a 32 éves antirasszista Heather Heyer, aki több ezer társával a neonácik, Ku-Klux-Klan-aktivisták és más fehér nacionalisták és antiszemiták által szervezett „Egyesítsük a jobboldalt” gyűlés ellen tiltakozott.
Az USA számos magas rangú katonatisztje megerősítette, hogy a bombázás szükségtelen volt Japán legyőzéséhez. Azonban a második világháború végén az USA figyelmeztetést akart küldeni a keleti blokkbeli „szövetségeseinek”.
Reagan, az USA elnöke – egykori szakszervezeti vezető – két nap sztrájkot követően bocsátotta el a légiforgalmi irányítókat, miután megtagadták az ismételt munkába állást.
A Dodge Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom az Egyesült Autóipari Munkások (UAW) szakszervezete által alkalmazott rasszalapú megkülönböztetés ellen tiltakozott.
A sztrájkolókra tüzet nyitó vezetők közül egy ellen sem emeltek vádat, ugyanakkor a legtöbb sztrájkolót letartóztatták, és súlyos vádakkal – köztük zavargás és gyilkosság vádjával – bíróság elé állították.
Bár a Függetlenségi nyilatkozat harcias retorikával kimondta, hogy minden „ember” „egyenlő”, és „elidegeníthetetlen jogokkal” rendelkezik, az új szabadságok nem vonatkoztak mindenkire.
A polgári utasszállító repülőgép fedélzetén tartózkodó 290 személyből senki sem élte túl a szerencsétlenséget. Az USA Haditengerészete ezután hazugságok egész sorával igyekezett hárítani a felelősségét.
Az USA negyedmillió civil életét követelő, kegyetlen hadjáratot követően vette át az ellenőrzést a frissen függetlenné vált köztársaság felett.