1945. július 31.: Sorkatonákkal törik meg a londoni dokkmunkások munkalassítását

Áprilisban könyv formájában is megjelenik A munkásosztály története, Piróth Attila fordításában, a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce közös kiadásában.

Támogasd a MOT-ot a könyv előrendelésével!

Könyvbemutató április 23-án a Gólyában.

Ezen a napon, 1945. július 31-én az Egyesült Királyság újonnan megválasztott munkáspárti (Labour) kormánya hatszáz sorkatonát küldött a londoni Surrey Docks kikötőjébe a dokkmunkások béremelésért folytatott munkalassításának megtörésére. A Telegraph tudósítója így számolt be a munkalassításról:

A férfiak mindent annyira kapkodás nélkül csináltak, hogy az szándékosnak látszott. Nyilvánvaló volt, hogy akciójukat megtervezték. Való igaz, hogy a daruk dolgoztak, és az áruk a dokkokból a hajókra kerültek, de minden olyan komótosan haladt, hogy az egész lélektelenül végzett munkának tűnt. Hamarosan megértettem az okát. Egyszer csak cukros zsákokat emeltek át a fedélzetre hevederekkel. De jelezték, hogy a hevederek egyszerre csak 4 zsákot visznek a szokásos 12 helyett.

A  munkásosztály története

„A kis tettek milliónyi emberrel beszorozva átalakíthatják a világot” (Howard Zinn)

A történelmet nem a királyok, politikusok alakítják, hanem mi: egyszerű emberek milliárdjai. A munkásosztály története – a Working Class History magyar oldala – évfordulós rövidhírek formájában mutatja be a történelmet alulnézetben, az elnyomás elleni küzdelem megannyi epizódját. Itt olvashatsz többet a projektről.

Az anyagot a Théâtre le Levain (Kovász Színház) és a Mérce együttműködésében, Piróth Attila fordításában, Klopfer Judit szerkesztésében adjuk közre a MOT weboldalán, Facebook-oldalán és Instagram-oldalán.

Egyoldalas pdf fájljaink könyvtárunkból letölthetők, és közösségi terek, oktatási intézmények faliújságjára kitehetők.

 

Források:
The Labour Government vs the Dockers 1945–1951, Solidarity Pamphlet 19 (1965. ősz), https://libcom.org/library/labour-party-dockers-1945-1951-solidarity;
Geoff Ellen, „Labour and Strike-Breaking 1945–1951”, International Socialism Journal 2, no. 24 (1984. nyár): 45–73.

 

Kiemelt kép: Az áruk berakodását végző katonák, akiket a dokkmunkások munkaügyi tiltakozásának megtörésére vezényeltek ki (Rendelkezésünkre bocsátotta a Working Class History)