A csoportot négy évvel korábban alakították meg zsidó exkatonák, akik a második világháborúból hazatérve látták, hogy a fasiszták nyíltan szerveződni kezdenek az Egyesült Királyságban.
A sztrájk addig tartott, amíg a Gestapo le nem tartóztatott tizenötezer munkást – nem sokkal később azonban Marseille-t felszabadították.
A rendelet előírta, hogy a borbélyok kötelesek a háború támogatására beszolgáltatni a levágott hajat. A lázadó antifasiszta fiatalok, a Zazou-k tiltakozásként megnövesztették a hajukat.
750 ezer acélipari munkás szüntette be a munkát. A tiltakozás a második világháború nyomán az országon végigsöprő hatalmas sztrájkhullám része volt.
A megszállás során Szaloniki teljes lakosságának 10 százalékát, zsidó lakosságának 96 százalékát és iparának 90 százalékát veszítette el.
A kormányzati feljegyzések tanúsága szerint a deportálás igazi kiváltó oka az volt, hogy az önkormányzatok „igyekeztek ellenőrzésük alá vonni vonni a kínaiak által elfoglalt lakások használatát”.
A kétszázezer bányász munkabeszüntetéssel támogatta a felügyelő alkalmazottak kollektív tárgyalásokra vonatkozó követelését.
A sztrájk a megszálló náci rezsim rendelkezése ellen indult, amely előírta a fiatalok besorozását a német hadseregbe. A náci terror egy hét alatt megtörte a sztrájkot.
A várost visszafoglaló Szabad Francia egységen előzetesen etnikai tisztogatást hajtottak végre: eltávolították a fekete katonákat, mivel az USA és az Egyesült Királyság katonai parancsnokai csak ezzel a feltétellel voltak hajlandók engedélyezni a franciáknak a város felszabadítását.
Az országszerte zajló sztrájkok 8%-os béremelésre kényszerítték a hatóságokat. Hamarosan több száz munkást letartóztattak, és sokakat koncentrációs táborokba küldtek.