A bányászok feleségei és mások által alapított Nők a Bányabezárások Ellen (Women Against Pit Closures, WAPC) kulcsszerepet játszott abban, hogy a bányászok olyan sokáig ki tudtak tartani.
„Való igaz, hogy a daruk dolgoztak, és az áruk a dokkokból a hajókra kerültek, de minden olyan komótosan haladt, hogy az egész lélektelenül végzett munkának tűnt” – írta a munkalassításról a Telegraph tudósítója.
Ezernégyszáz nő és lány szüntette be a munkát, szolidárisan kiállva az egyik dolgozó mellett, akit azért bocsátottak el, mert bírálta az üzemben uralkodó szörnyű körülményeket.
Tíz hónapos kampányt követően a London School of Economics takarítói lettek az első olyan kiszervezett munkaerő az Egyesült Királyságban, akiket az egyetem visszavett házon belüli állományba.
A londoniak nagy része gyűlölte a rendőrséget; mindenekelőtt a gazdagok tulajdonának védelmére és a munkásosztály nyomorúságos szegénységben tartására létrehozott, erőszakos bandának tekintették.
Amikor a londoni East India Docks munkásai felfedezték, hogy az SS Jolly George hajót az orosz forradalom elleni harcra szánt lőszerekkel rakták meg, megtagadták a berakodás folytatását. Tiltakozásuk célt ért.
A szakszervezet kiemelte: a pszichiátria a kapitalizmusban a munkásosztály ellenőrzésének egyik formája.
Bár Churchillt nemzeti hősként szokás ábrázolni, hevesen rasszista volt, támogatta a mérges gáz használatát civilek ellen, katonákat vetett be a sztrájkoló munkások ellen, és szerepe volt az 1943-as bengáli éhínségben.