A sztrájkolókra tüzet nyitó vezetők közül egy ellen sem emeltek vádat, ugyanakkor a legtöbb sztrájkolót letartóztatták, és súlyos vádakkal – köztük zavargás és gyilkosság vádjával – bíróság elé állították.
A lovasrendőrség rárontott a 30 ezer sztrájkolóból álló tömegre tömegre. Az erőszakos támadásban két sztrájkoló vesztette életét, negyvenöt tüntető sebesült meg, és sokakat letartóztattak.
A brit gyarmati hatóságok megpróbálták letartóztatni a munkaügyi vita egyik vezetőjét, Uriah Butlert, az egykori olajipari munkásból lett prédikátort, de a munkások tömege a védelmére kelt, és két rendőrt megölt.
A libanoni hadsereg öt férfit és egy nőt ölt meg, és több tucat személyt megsebesített a magas üzemanyagárak és a magas megélhetési költségek ellen szervezett tüntetésen.
A sztrájk addig tartott, amíg a Gestapo le nem tartóztatott tizenötezer munkást – nem sokkal később azonban Marseille-t felszabadították.
A tiltakozók a romló munkakörülményeket sérelmezték: az államosítást követően a többségében nő dolgozókat foglalkoztató bolgár dohányiparban az állandó állásokat mindinkább rövid távú szerződések váltották fel.
A sztrájkolók a nem megfelelő mentőcsónakok miatt tiltakoztak. A vezetőség sztrájktörőket vetett be, emiatt 54 matróz elhagyta a hajót, így az indulást el kellett halasztani.
A galileai arabok tulajdonában lévő földterületeket az izraeli kormány azért sajátította ki, hogy zsidó településeket és katonai létesítményeket építsen rajtuk.
A leszerelésre váró katonák a túlzsúfolt táborban uralkodó nyomorúságos körülmények miatt lázadtak fel.
A bombayi kikötő matrózai által indított sztrájkból az egész országra átterjedő lázadás lett. A zendülés miatt elbocsátott matrózok közül India függetlenné válása után sem vettek vissza senkit.