A libanoni hadsereg öt férfit és egy nőt ölt meg, és több tucat személyt megsebesített a magas üzemanyagárak és a magas megélhetési költségek ellen szervezett tüntetésen.
A sztrájk addig tartott, amíg a Gestapo le nem tartóztatott tizenötezer munkást – nem sokkal később azonban Marseille-t felszabadították.
A tiltakozók a romló munkakörülményeket sérelmezték: az államosítást követően a többségében nő dolgozókat foglalkoztató bolgár dohányiparban az állandó állásokat mindinkább rövid távú szerződések váltották fel.
A sztrájkolók a nem megfelelő mentőcsónakok miatt tiltakoztak. A vezetőség sztrájktörőket vetett be, emiatt 54 matróz elhagyta a hajót, így az indulást el kellett halasztani.
A galileai arabok tulajdonában lévő földterületeket az izraeli kormány azért sajátította ki, hogy zsidó településeket és katonai létesítményeket építsen rajtuk.
A leszerelésre váró katonák a túlzsúfolt táborban uralkodó nyomorúságos körülmények miatt lázadtak fel.
A bombayi kikötő matrózai által indított sztrájkból az egész országra átterjedő lázadás lett. A zendülés miatt elbocsátott matrózok közül India függetlenné válása után sem vettek vissza senkit.
A regisztrációs díj állami iskolákban történő bevezetését a Nemzetközi Valutaalap strukturális kiigazítási programja írta elő.
A mexikói Rio Blancóban a hadsereg kétszáz munkást megölve vetett véget a jobb körülményekért sztrájkoló textilmunkások lázadásának.
Az aratás megkezdése előtt sztrájkba lépő munkások közül a brit gyarmati hatóságok által kivezényelt rendőrök 63-at letartóztattak.