Ezzel párhuzamosan több mint háromszázezer munkás csapott össze a rohamrendőrökkel a városban; ez volt az egyik legnagyobb konfrontáció a munkások és az USA által támogatott diktatúra között.
A buszvezetők sztrájkja volt a kezdete annak a tiltakozássorozatnak, amely a kubai munkások és diákok egész országot megbénító általános sztrájkjában csúcsosodott ki, és amely kikényszerítette Gerardo Machado diktátor távozását.
A város öt nappal korábban szabadult fel egy felkelés nyomán. Végül a felkelés vereséget szenvedett, ám további ellenállásra sarkallt a diktatúrával szemben. Általában ezt tekintik az az év novemberében kezdődött forradalom „első szikrájának”.
A tiltakozás a katonai diktatúra elleni, hosszú ideje tartó Rosariazo lázadás része volt.
A túszejtő anarchisták a túszért kapott 10 millió dolláros váltságdíjból nemzetközi sajtókampányt szerveztek az uruguayi diktatúra bűneinek nyilvánosságra hozatalára.
A rendőri elnyomás elleni általános sztrájk során rendőrök és katonák támadták meg a munkások tüntetését, és tizenkét tüntetőt megöltek. A tiltakozás hamarosan országos sztrájkká nőtt.
A diktátor és társai holttestét a milánói Piazzale Loretón egy benzinkút tetejének rácsszerkezetére akasztották fel, fejjel lefelé. Az előző év folyamán a milánói Gestapo tizenöt olasz partizánt végzett ki nyilvánosan ugyanazon a téren.
A fehér szupremacisták azt tervezték, hogy megszállják Dominikát, fehér diktatúrát hoznak létre a 99 százalékban nem fehér lakosságú országban, és az apartheid rendszerű Dél-Afrikával folytatnak majd kereskedelmet.
A nicaraguai forradalmár halála sokakat ellenállásra sarkallt, és a Somoza-diktatúra egy hónapon belül megbukott.
A felkelők az USA által támogatott, erőszakos rendőrség ellen léptek fel. Lázadásukat a hatóságok brutálisan elfojtották, és a sziget lakosságának 10%-át megölték.