A sztrájkolókra tüzet nyitó vezetők közül egy ellen sem emeltek vádat, ugyanakkor a legtöbb sztrájkolót letartóztatták, és súlyos vádakkal – köztük zavargás és gyilkosság vádjával – bíróság elé állították.
Bár a Függetlenségi nyilatkozat harcias retorikával kimondta, hogy minden „ember” „egyenlő”, és „elidegeníthetetlen jogokkal” rendelkezik, az új szabadságok nem vonatkoztak mindenkire.
Az USA negyedmillió civil életét követelő, kegyetlen hadjáratot követően vette át az ellenőrzést a frissen függetlenné vált köztársaság felett.
Henry Clay Frick üzemvezető először kizárta, majd július 2-án elbocsátotta a szakszervezeti tagsággal rendelkező munkásokat. A szakképzetlen, szakszervezeti tagsággal nem rendelkező munkások tiltakozásként beszüntették a munkát.
Az USA egyik első, több rasszt átfogó szakszervezeteként az IWW azt szorgalmazta, hogy az összes munkás egyetlen nagy szakszervezetben egyesüljön, és úgy vegye át a társadalom ellenőrzését.
Másnap a Staley kizárta az üzemből közel nyolcszáz termelő munkását; így próbálta rájuk kényszeríteni a nyolcról tizenkét órás műszakra való átállást. Ezzel óriási harc vette kezdetét, amely csak 1995 decemberében ért véget,
A Los Angeles-i rendőrség az ISS takarítóvállalat ellen szervezett békés tüntetés 500 résztvevőjére támadt. Azóta évente ezen a napon rendezik meg az „Igazságot a takarítóknak” napot.
A nők a bérdiszkrimináció miatt indítottak munkaügyi vitát, mivel sokkal kevesebbet kerestek, mint lényegesen kevésbé sikeres férfi kollégáik.
A sztrájkoló munkások hónapokig tartó ádáz harca a rendőrök és privát őrök által védett sztrájktörőkkel az USA huszadik századi történelmének egyik központi munkaügyi vitája lett.
A sztrájkolók – akiknek mintegy fele afrikai amerikai volt – csatlakoztak a Világ Ipari Munkásai szakszervezethez. Ez lett az egyik első példa a több rasszt átfogó, hatékony szakszervezeti mozgalomra az Egyesült Államokban.